Az első deszkák kicsik voltak, keskenyek, s jóformán csak arra voltak jók, hogy kanyarodjanak velük. Az első trükknek nevezhető mozdulat(sor) a szlalomozás volt - röviddel a deszkák megjelenése után, még a legendás hatvanas évtizedben. Majd a deszkázás a vízszintesből elkezdett a függőleges felé kacsingatni, a szlalom és a freestyle kezdett veszíteni népszerűségéből. A mai gördeszkázás két fő stílusirányzata a street és a vert.
Street: Az utcai gördeszkázás a technikásabb változat. Az utcákon gyakori látvány egy-egy gördeszkás csoport megjelenik valahol, nekiáll türelmesen gyakorolgatni egy-egy trükköt. Az utcai változatot hallatlanul nehéz jól csinálni. A legtöbb trükköt nem is tudja méltányolni az, aki soha sem próbálta. A trükkök kelléke lehet bármely olyan tereptárgy vagy egyéb akadály, amelyről halványan feltételezhető, hogy végig lehet csúszni, vagy át lehet ugratni. Az utcai padok ülő- és hátlapja, lépcsőkorlátok, rakodórámpák, szemetestartályok, de akár a köztéri szobrok is megannyi kihívást jelentenek.
Vert:A félcsős gördeszkás színhelye a félcső (ki hitte volna), bár a medencék is népszerűek. A félcső lényegében egy függőleges sík, amelyet alul íves felület köt össze, így pont úgy néz ki, mint egy földre fektetett hatalmas cső, melyet vízszintesen kettévágtak, és csak az alsó felét hagyták meg. A félcső főbb jellemzői a szélessége, az átmeneti sugara, a függőleges sík magassága, és a vízszintes felület hossza. A versenyeken használt félcsövek általában 9,75m szélesek, az átmeneti sugaruk 3m, a függőleges sík magassága 30-46cm, a vízszintes sík pedig 5m hosszú. Ahhoz hogy egy félcső használható legyen, rendelkeznie kell egy fontos kellékkel, a peremmel. A perem a gördeszkást meg is dobja az ugrató felé, így az a levegőben sem távolodik el a gazdájától. A túl határozott perem járhatatlanná teszi a félcsövet, a nem elég markáns pedig megnehezíti a versenyzők dolgát. Végül a perem képezi azt a felületet, melyen a gördeszkások is többféle trükköt tudnak végrehajtani.
